Egy korszerűtlen épület sarkának nekidőlve, lábaimat keresztezve bámulok a távolba. Sötétbarna, göndör fürtjeimet hátradobom, s a mozdulatot követően újabb nagy levegőt véve, zsebre teszem kezeim. Gondolatban figyelem a messzinek tűnő jövőt.

Egy régi, porcicás, vágyakkal teli mozgóképet őrzök szívem mélyén, melyen egy idős hölgy büszkén vonul koros férje mellett kéz a kézben, egy külvárosi utcán. A lehulló színes falevelek szlalomozva kerülgetik a párocska apró lépteit. 
A néni meglehetősen csinos, és egy percre sem hagyja cserben tündöklő mosolya. Fekete körömcipőt visel, olyan törpesarkút. Vastagabb anyagú, barna színű harisnya van rajta, és térd alá érő bordó vászonruha. A fekete blézert is szükségesnek tartja a változékony időjárás miatt. A boldogság benne testet ölt, ez sugárzik róla. Unokáinak kedvenc nagypapájába, az ő hűséges, egyetlen szerelmébe karolva biztonságban érzi magát. Föl-föl tekintget az ő hősére, akivel épp megvitatják, hogy miféle ötven év volt az övék. Biztosan boldog, ám nem problémamentes, de élményekben gazdag emberöltőt hagyhattak már maguk mögött, mert mindig egyszerre nevetnek fel. A bácsika bal kezével simogatja a néni kapaszkodó, ráncos kis kezét. Egy igazi kedves kis tatát látok, aki próbálja kihúzni magát csinos felesége mellett, de aztán derekához kapva visszavesz az efféle tempókból. A mami e pillanatban nagyot kacag – csak szeretetből.

A bácsin egy egyszerű sötétkék színű, hosszú ujjú, kockás ing van, szürke, ütött-kopott nadrágját bőrszíjjal erősítette fel magára. Lábbelije is elég viseltesnek tűnik. Égszínkék szemei tükrözik az elmúlt, boldog évek kalandjait. Épp lesöpri válláról az oda hullott falevelet, majd megvénült, fonnyadt kis tenyerével hátra simítja ritkás, ősz hajszálait, miközben Kedvese szavait hallgatja. Kellemes séta közben együtt emlékeznek az első szerelmes pillantásokra, a papa számtalanszor megtett lépéseire a mami szíve felé, a gyerekes játékokra, közös életük nagy fordulópontjaira.
Az idős néni szokásához híven, hirtelen témaváltást követően megjegyzi neki, hogy ő egész életében barna szemű, barna hajú legényt akart, hogy majd ahhoz megy feleségül, mert a kék szeműeket bizalmatlannak, ridegnek tartotta. Na meg, azt is hozzá teszi, hogy ez az ábránd addig tartott képzeleteiben, amíg bele nem szeretett abba a gyönyörűen hullámzó tengerbe, amit a papi tekintetében anno meglátott, és amiben a mai napig elmerül.
Bár apókája soha nem volt a romantika gigantikus megtestesítője, ő mégis ezekben a hosszú, erős karokban tapasztalta meg igazán, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni az életbe, a természetbe, dalszövegek százainak mondanivalójába, a szabadságba, egy-egy pillantásba, egy igazi Férfiba.

Csak az álomképeim szülte gondolataimmal játszadoztam.
Én így látom azt a kisfilmet, amelyben Mi kaptunk főszerepet.