Szeress bátran…

Én nem tudtam mit kezdeni ezzel a dologgal. Az arca napról napra egyre ismerősebb lett. Legédesebb álmaimból felriadva is láttam, és csodáltam – csendben. Érzelmi körforgásnak tűnt, ugyanis mindig ugyanazt láttam. Semmi mást… ha egy percre is, de szerettem volna megválni az érzelmeimtől. Csak egy percre, mert már kínok között találtam magam. De nem tudtam, mert folyton láttam ezt a megtisztult, őszinte tekintetet. Csodálatos volt. Sötétkék, szürke, zöld, barna. Nem tudom pontosan meghatározni, milyen színt láttam. Mindig más. Akár csak az érzelmeim: több szín, több árnyalat. Változatos, izgalommal teli. Hirtelen nem tudtam, hogy a tűz most kialudt, vagy már meg is égetett. Jól van. Elindultam. Kiléptem az ajtón, a tekintetünk abban a pillanatban összetalálkozott, és Ő nem tudott megszólalni - ahogy persze én sem… Évek után újra találkozni valakivel kicsit olyan, mint elővenni egy több éves naplót: először jól megnézzük, átlapozzuk a múlt eseményeit, majd újra tanulmányozzuk. Eszünkbe jut, milyen is volt még akkor, régen. Egy emlék, egy személy, szinte elénk vetít megannyi mosolyt, könnyet, történetet, közben egy-két sóhaj hagyja el lelkünk. Újra találkozni valakivel, akit régóta imádunk szívünk legmélyén, kicsit olyan, mint amikor egy kisgyerek megkapja a várva-várt ajándékát. Örömet okoz és szabaddá tesz. Újra látni valakit, akit régóta szeretsz…- akkora hatással van rád a jelenléte, hogy úgy érzed, nem akarod elengedni sem Őt, sem a jelent. El akarsz veszni a harmónia kulcsában – amiben már rég elvesztél, egy szempillantás alatt. Azon melegében úgy éreztem, hogy a lelkem újra szárnyra kapott. Csak állt ott, egy kis hatásszünet elteltével köszönt is nekem, én pedig csak mosolyogtam Rá. Egy halovány mosolyt csalt az arcomra ez a buta találkozás. Értetlenül néztünk egymásra, hiszen tudtuk, éreztük, hogy köztünk abban a pillanatban valami újrakezdődött – vagy folytatódott.

Abban a pillanatban, amikor a Nő megtalálja a Férfit, valami változásnak indul: érzések, ezáltal cselekedetek. Szerelem… miféle kifejezés ez? Van ennek egyáltalán jelentősége? Jelentősége persze, hogy van. De értelme? Szerelem akkor is, amikor csak beszélünk róla? Szerintem nem. Úgy gondolom, a Szerelem kifejezés csak és kizárólag akkor jön létre, amikor saját bőrünkön tapasztaljuk. Mindaddig nem tudjuk mi az. Hallottunk már róla, de nem éreztük át soha. Ezért aztán nem tudhatjuk mi az, addig a percig, amíg nem tapasztaljuk. Én tapasztaltam. Huszonegy évem során úgy érzem, most először át tudom érezni, milyen is, amikor az ember álmodozik a szerelemről. Ábrándozik. Tudom, milyen érzés ülni egy helyben, és mosolyogni a „semmin”. Tudom, milyen érzés figyelni és pontosan megjegyezni egy másik ember arcát, minden vonását, mozdulatát, szavait és tekintetét. Csodálatos! Könnyekkel küszködöm – örömkönnyekkel - miközben leírom a leírhatatlant. Tudom milyen, amikor egy embernek – az Egyetlennek – a hangja cseng a fülemben, és gondolatban is iszom kedves szavait. Felszabadít. Érzem bársonyos bőrének illatát, miközben elképzelem, hogy átölel, és soha többé nem enged el. Tudom milyen Nőnek lenni, mert Ő megtanítja nekem minden nap. Általa minden szebb, minden élmény gazdagabb, minden huszonnégy óra kincset ér. Ha baj van, Ő ott hagy mindent és mindenkit, jön hozzám, hogy újra átkaroljon és szeressen. Ő várja, hogy felkeljek, és újra meghódíthasson. Türelmesen vár arra, hogy belé szeressek napról napra. A tudat, hogy Ő létezik, és nekem lett teremtve, boldoggá tesz. Megnyugtat. Nem azért, mert az egyedüllét elborzasztana, hanem azért, mert végre Rá gondolhatok minden reggel – miután felkeltem - napközben és este - lefekvés előtt. Ő olyan az én mindennapjaimban, mint sötét éjszakában a csillagok: fénypont. Nem csak a napjaim fénypontja, az életem csillogása is. Amíg Ő nem volt, én sem voltam. Azelőtt egy megtört lélek nézett vissza a tükörből. Egy könnyekkel teli szempár, egy darabokra tört, vérző szív. Ő jelenti számomra az Életet: a hangokat, a színeket, a képeket, az emlékeket, a jövőt, az évszakokat. A zord és hideg télből általa lesz rügyező, virágzó tavasz, majd forró nyár. Ő a lelkem természete, virágoskertje. Én tudom, mi a Szerelem.