Disco fények, neon színek, dj pult, a jó öreg whisky kolléga és egy pár régi jó cimbora.
Jól éreztem magam. Mint minden második szombaton, így aznap este is a fejemben motoszkáló koncepcióval kortyolgattam az első pohár whiskymet: „Egyszer élsz, egyszer vagy fiatal, élvezd”.
Bár a tuc-tuc zenét nem sorolnám éppen a kedvenceim közé, de a harmadik kolléga sötét labirintusomba való sétája után igencsak szíven ütött a monotonitás hangos zaja. Elkezdtem élvezni ezt a zenefélét.
Fura, mert hetek óta megint csak bulizom, és ennyire még soha nem kapta el mozgékony testem a dalok inkább gyorsabb ritmusait. – Utólag visszagondolva igen érdekes módon, talán egész egyedien járhattam azt a disco-csárdást, hiszen másnap nem éreztem a lábaimat, plusz valami természetfeletti, varázslatos erők által kék, lila és zöld foltok jelentek meg a lábamon.
Mindjárt kifejtem…

Volt egy pillanat, amikor igazán elfáradtnak éreztem magam, így hát kértem még egy whiskeyt, majd megpihentem a tánctértől pár méternyire elhelyezkedő kanapén. Tekintetem jobbra-balra kandikált.

Aztán a vakító fénycsóvák egymás közötti váltakozása közben reményt kapott egy agyacskámban létrejövő új kezdet.

Százkilencven centiméter magas, fekete hajú, sötét kék szemű hímnemű állampolgáron akadt meg gyönyörű-szép barna szempárom. Lefagytam, és azt éreztem, hogy most oda kell mennem, nem várhatok. Soha nem láttam még Őt sehol, és abban is totálisan biztos voltam, hogy nem helyi a srác. Mint akinek súgnak, sejtettem, hogy ő az a típus, aki szinte soha nem vesz részt az elzüllött éjszakákban - és ez a jó, mert egyébként hétvégente én is csak unaloműzés szempontjából maradtam távol a meleg kuckómtól. Rendkívülien érdekelt személy lett számomra. És nekem pontosan Ő kell. Nem a stílusa fogott meg, és nem a visszafogottsága által keletkezett bennem ennyire perfekt festmény róla. Nekem teljes egészében Ő a gyengém. Éreztem, hogy lénye olyan, mint másnaposan a pipi leves: nem tudtam beletelni vele.

Körözgettem a táncparkett körül, reményeimhez fűzött kötelékeimet erősítve: „csak észre vesz már”. Próbáltam nem feltűnően bámulni (mert az ciki), hogy mennyire csodálatosan néz ki. Megálltam, és lestem az ütemre tomboló embertömeget – legalábbis arcom iránya arrafelé nézett. De a szemüregeimben lévő két golyó felfelé vette az irányt, természetesen fölöslegesen. Ez a srác egy nőt sem stírölt. Engem észre sem vett először. Tartja magát hiú természetéhez, semmi szemtelenséget nem sugárzott magából.

Elhatároztam: „Ma éjszaka addig nem teszem ki a lábam a disco épületéből, amíg meg nem ismerem ezt a fura emberi lényt.”

Lassan, kuncsorgó léptekkel, szám szélét rágcsálva, hunyorgó szempilla lebegtetésekkel indultam útnak. Iszonyatos, nagyon hosszú és izgalmas tíz méter távolság állt köztem és a célom között.
Az volt a gáz, hogy tudtam, hogy Ő nem az a féle hapsi, aki szimpatizál a kezdeményező nőkkel. De egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne lépjek oda, engem pontosan ezért vonz a jelenléte.

Váratlan fordulat csöppent tervezetlen estémbe, és ez pedig csak überelte a „gáz” kifejezést. Határozatlan közeledésem csattanójaként a negyedik lépésem egyenesen egy földön szétfolyt sörtengerben ért véget. Ő beszélgetett a barátjával, én pedig haaaattttalmas produkcióval zártam az odavezető utam felét. Mint valami extra béna, kezdő balett táncos, pördültem egyet, majd paff – leültem a földre. (most lassított felvételben néztem vissza minden képkockát erről a három másodpercről).
Ilyenkor az ember lánya azt hinné, hogy mennyire esetlen és szánalmas…
Előnyömre vált eme tervezetlen hadművelet. Ez a manőver olyannyira feltűnt az egykilencvenesnek, hogy rögvest oda szaladt segítő kezeit nyújtva felém, felkapott a földről, és meghívott egy italra (mentes vizet kértem). Két percenként szegezte hozzám a kérdést, hogy biztosan jól vagyok-e. Persze nem azért, mert annyira aggódott, hanem azért, mert folyamatosan visszakérdezgettem: „Micsoda? Tessék? Nem hallooom!”, hiszen hangos volt a zene. Ez is ciki volt. De aztán felajánlotta, hogy menjünk valami csendesebb helyre, mert amúgy sem az ő stílusa ez a discos-téma.
Percről percre csak nőtt a szememben ez a férfi.
Későbbi pillanatokban elképzelésem az ideális tengerszeműről bebizonyosodott: csak egy barátját kísérte el mulatozni, de egyébként nem érezte ott bent jól magát. Mivel vékony, törékeny kis lábaim feladták aznap estére a tuc-tuc ritmussal való fightot, és ő amúgy is menni készült, én inkább vele tartottam.
Még akkor éjszaka randit kért tőlem, és azóta is kitartóan udvarol.

Bár az est fénypontja pontosan rám vetült, miközben bukfenceztem egyet a csúszós padlón, és talán a kék-zöld-lila foltok beszínezik hosszú, vékony és formás lábaimat, én még is hálát adok Istennek, hiszen még ha szerencsétlenségem által is, de megmutatta, hogy létezik még tisztelettudó, kedves úriember! :D

Ilyen csodálatossal még életemben nem találkoztam! J