Pár percnyi gondolat...

Pár percnyi gondolat...


Emlékszel még, Nagyapa?

2018. augusztus 28. - Sztancsek Dorcsi

Sétáltunk, de soha nem akartam megfogni a kezed, mert mindig mögötted akartam menni. Élveztem, ahogy a tornacipőd alatt összemorzsolódtak a kis kövek, és mindig hagytál magad mögött lábnyomot, amibe aztán én belelépkedtem aprócska lábaimmal. Fel sem tűnt, hogy milyen hosszú út vezetett a teleptől a…

Tovább

Szeretem - szerelem

Nem szólt semmit, nem óhajtott, én mégis önként átadtam magam az ő szívének. Nem kérte, én adtam. Kételyeimet, mint repülni vágyó pillangót engedtem szabaddá. Büszkeségemet eltaposva, hiú létemet megszüntetve, mindent és mindenkit magam mögött hagyva ajándékoztam meg őt hitemmel. Beszélhetünk itt…

Tovább

Igaz barátság szerintem...

Csak dúlt-fúlt a bolondja, meg nem állt, s még dobbantott nagyokat az élet színpadán. Makacsul volt lázadó. Csavargó, magányos napjain szipogva, hirtelen lüktetésekkel vezetett be a néha végtelennek tűnő, sűrű, ködös, sötét erdőbe. Leánytenyér nagyságú levelekkel teli, felettünk összefonódott ágak…

Tovább

„Goodbye my love, goodbye…”

Hamis mosollyal az arcomon pakolok a bőröndömbe megannyi elnyűtt emléket. Pár perc maradt hátra a végleges búcsúzásig. Elmondanám még, amit már annyiszor papagájként ismételgetve fogalmaztam hozzád. Hogy mennyit jelentesz nekem. És, hogy érzem, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol döntenünk kell.…

Tovább

Old love, real love - dreams

Egy korszerűtlen épület sarkának nekidőlve, lábaimat keresztezve bámulok a távolba. Sötétbarna, göndör fürtjeimet hátradobom, s a mozdulatot követően újabb nagy levegőt véve, zsebre teszem kezeim. Gondolatban figyelem a messzinek tűnő jövőt. Egy régi, porcicás, vágyakkal teli mozgóképet őrzök…

Tovább

Felhőtlen valóság...

 Találkoztam valakivel, akinek nem csak a mosolya szép. Van valaki, aki szép szemeivel nem csak néz, hanem lát is engem. Épp egymás mellett ülünk. Perifériájából figyel engem, érzem. Lassan, hamarosan felütöm fejem, és elkapom égető tekintetét. Látom a félmosolyt kedves arcán, és szinte hallom, hogy…

Tovább

Vannak napok...

Vannak napok, amikor az ember egy kicsit beletörődik a történtekbe. Nem éppen elfárad, hanem épp hogy elfárad. A bánatból kifacsart elfogadásnak mindig van egy apró egysége, amely ilyenkor az ember lelkére ül, és ott uralkodik. Úgy hívják: remény. A keserűség mindig hordoz magában hitet.

Tovább
süti beállítások módosítása